Fekete István a legolvasottabb magyar írók egyike, számos műve közül a Tüskevárt és a Vukot szinte mindenki olvasta. A 120 évvel ezelőtt született író munkássága azonban jóval gazdagabb e két kötetnél, életét pedig a legtöbben alig ismerjük. Fekete Istvánról most dokumentumfilm-sorozat készül, melynek alkotói szülőfalujától indulva meglátogatják életének legfontosabb színhelyeit, valamint történészek, kutatók és más szakértők segítségével elevenítik fel annak legfontosabb és legérdekesebb mozzanatait.
A Fekete Istvánról készülő dokumentumfilm-sorozat készítője Babay János, producer és a film rendezője is, jelenleg szabadúszóként a TV2 egyik tavaszi műsorának a kreatív producere, akitől nem áll távol a filmkészítés, nem is olyan régen a Duna World műsorán láthattuk a Fekete Szivárvány című filmjét, amely egy 5 hónapos afrikai küldetést mutat be saját szemszögéből.
A film rendezője kiemelte: a forgatás még javában zajlik, ehhez aktívan keresnek Fekete Istvánnal kapcsolatos írott, tárgyi és audiovizuális emlékeket, történeteket. Aki szívesen megosztaná ezeket, a babay.janos@babayjanos.tv e-mail címen teheti meg.
A készítők tervei szerint a sorozatot tévéképernyőkön és egyéni vetítések alkalmával is bemutatják majd.
Média megjelenések
Dokumentumfilm-sorozat készül Fekete István életéről (szinhaz.online)
Dokumentumsorozat Fekete István életéről (magyarhirlap.hu)
Dokumentumfilm-sorozat készül Fekete István életéről | Sokszínű vidék (24.hu)
Filmvászonra kerül Fekete István életútja – Berek
Dokumentumfilm-sorozat készül Fekete István életéről – Kultúra – DigitalHungary